A főváros elektromos fogyasztásának drasztikus növekedése az 1909-től működő hálózat bővítését tette szükségessé. Ez városépítészeti kérdéssé is vált, mivel a jellemzően külvárosokba szoruló ipari építészet kiszolgáló létesítményeit a belváros több pontján kellett elhelyezni. A vasbeton vázszerkezettel, a nagy kapcsolóterekkel a bérházak közé türemkedő létesítmények kérdésére az anyaghasználat kínált megoldást. A tégla természetes terrakotta színe, könnyű felhasználhatósága az egyszerűség jegyében már a szecesszió számára is az építészeti kísérletezés gazdag táptalaja volt. A nyerstégla falazások gazdaságos, ugyanakkor esztétikus megjelenést biztosítottak az épületeknek, az építészek ezzel egyszerre értek el plasztikus hatást és monumentális formaképzést.

Lipótvárosi transzformátorház

V. Markó utca 9.

1929–1930
Építész: Györgyi Dénes

Budapest székesfőváros tanácsa 1926-ban tervpályázatot hirdetett a Markó utcában a Székesfővárosi Elektromos Művek számára bérház és transzformátorállomás tervezésére. Román Ernő pályatervét díjazták első hellyel. Városépítészeti és esztétikai szempontból Györgyi pályamunkája kimagaslott a mezőnyből, azonban mivel eltért a pályázati kiírástól, díjat nem kaphatott. Végül mindkét tervezőt megbízták a projekt kivitelezésével. A tervek szellemi szerzője a közös megbízás ellenére Györgyi volt. Az egykori transzformátorházat 1991–1992-ben a külsőt megtartva teljesen átépítették, később bankfiókként működött, ma irodaház.

 

Román Ernő (1883–1959)
Építészi oklevelét 1905-ben szerezte Budapesten, ettől kezdve egészen 1926-ig bátyjával, a szintén építész Román Miklóssal dolgozott együtt. Irodájukból főleg bérházak tervei kerültek ki, de több tervpályázaton indultak és nyertek megbízást középületekre.

Györgyi Dénes (1886–1961)
Többgenerációs művészcsalád leszármazottja. Építészi oklevelét 1909-ben szerezte, 1910-től tanított az Iparművészeti Főiskolán. Pályáján egyenrangú volt tervezői és oktatói szerepe. Fiatalkori építészeti igazodását meghatározta a Kós Károly körül csoportosuló ún. Fiatalok csoport vernakuláris stílusa. Az első világháborút követően historizáló munkákat épített, de kísérletezett az art decóval és a nemzetközi stílussal is. Részben társtervezőkkel jelentős múzeumok (Keszthely, Debrecen), világkiállítási pavilonok (Torino, 1911; Barcelona, 1929; Brüsszel, 1935, Párizs 1937) alkotója. 1945 után alig tervezett, visszavonultan élt.

A transzformátorház napjainkban a város címerével. Tálas Róbert felvétele, 2018
A transzformátorház napjainkban
a város címerével.
Tálas Róbert felvétele, 2018

A főoldalra A projektről Közreműködő intézmények Szentpétervár építészete


Copyright © Szentpétervári Levéltári Bizottság, 2018.
Anyagok másolásakor a forrásra mutató hivatkozás szükséges.