A budapesti bérházépítést az első világháborúig a telkek körülépítésével létrehozott, zárt udvaros, körfolyosós bérházak tömegtermelése jellemezte. A korszerűbb, egészségesebb beépítési formák elterjedése már a századelőn megkezdődött. A háború utáni évtizedben a magán beruházásban történő bérházépítés erősen visszafogott volt, de nem került sor Bécshez vagy több németországi nagyvároshoz hasonlítható tömeges szociális bérlakásépítésre sem, az állam és a főváros bérházépítései főként a hivatalnok középréteget célozták meg. A korszak jó minőségben épült, jól felszerelt és megvilágított, célszerű alaprajzú lakásokat tartalmazó házai társadalmi szempontból homogénebbek voltak, mint a historizmus korának tipikus bérháza: csak polgári, azaz legalább középszintű egzisztenciák számára megfizethető lakásokat tartalmaztak. Ennek a korszerűsödő, a historizmustól már elszakadt, ornamentikától mentes, de a modernizmustól mint stílustól sem megérintett bérháztípusnak szép példája ez az üzletház és lakóépület.

Diana-ház

VII. Károly körút 5. – Dob utca 2.

1929–1930
Építész: Fischer József (1873–1942)

Városképi szempontból kiemelt helyen található, a történelmi Belvárost övező Kiskörút és a sűrűn beépült Erzsébetvárost feltáró Dob utca találkozásánál. 1929-ben bontották le ezen a helyen a 19. század elején épült régi házat, ahol 1898-ban a Dianához címzett patika nyílott, mely 1904 után Erényi Béla kezén virágzott fel, miután a hatalmas reklámkampánnyal piacvezetővé tett Diana sósborszesz és egyéb piperecikkek névadója lett. Az 1920-as évek végén a régi házat lebonttatta, és a Diana termékekből szerzett vagyont hatalmas bérházba fektette.

A vasbeton vázas, hatemeletes, lapos tetős épület érdekessége, hogy keresztül vezették rajta a tömböt a körúttal párhuzamosan átvágó, még csak tervezett utcát, melybe a Dob utcával párhuzamos fedett üzletutcát kötöttek. A lakóépület zárt udvara az üzletek miatt a félemelet födémére került. A földszint és a félemelet üzleti szintje kívülről az épület lábazatát adja, amelyre öt lakószint és egy visszahúzott tetőemelet került. A szűk mellékutcára néző hosszabbik homlokzatot három franciaudvar bontja meg. A jórészt dísztelen homlokzatot lapos ívű zárterkélyek teszik mozgalmassá, melyek az ötödik emeleten nyitott erkéllyé válnak. Hangsúlyos elem a saroktorony, melyet a tervező eredeti elképzelése szerint Diana istennő szobra koronázott volna. A lakások a passzázsból nyíló lépcsőházakon és lifteken közelíthetők meg. Zömében két és három szoba-hallos lakásokat és garzonlakásokat alakítottak ki.

 

Fischer József (1873–1942)
Építőmesteri végzettségének megszerzése után Párizsban tanult 1897–1901 között, majd Budapesten folytatott építészi gyakorlatot. Több nagy nemzetközi kiállításra tervezett pavilonokat, így az 1900. évi párizsi világkiállításra is. A bérházépítészet századfordulós megújításának egyik legfontosabb terepe volt az ekkor kiépülő dél-budai Lágymányos városrész, ahol — társával, Detoma Alfonzzal együtt — számos szecessziós hatásokat mutató nívós bérház fűződik a nevéhez. A háború után több állami és szövetkezeti lakóházat tervezett.

A főoldalra A projektről Közreműködő intézmények Szentpétervár építészete


Copyright © Szentpétervári Levéltári Bizottság, 2018.
Anyagok másolásakor a forrásra mutató hivatkozás szükséges.