A hagyományosan a budapesti zsidóság temetkezési, idősgondozási ügyeit intéző Chevra Kadisa a 20. század első éveitől kezdve a korszerű szociálpolitikai eszmék jegyében a karitatív munka új területeit vonta feladatkörébe. 1906-ban az egyesület a főváros pesti oldalának külső részén egy hatalmas telket szerzett meg, amelyen három új intézet létesítését határozta el. A gyógyíthatatlan betegeket befogadó Szeretetház és az otthoni ápolást is végző betegápoló nővérek otthona számára egy közös épületet, a hajlék nélkül maradt idős házaspároknak ingyen lakást biztosító Menháznak egy különálló, kisebbet szántak. A később kissé módosult és egy vakok otthonával is kibővült program az 1920-as évek elejére valósult meg — a Lajta Béla által tervezett épületek közül építészettörténeti szempontból az 1913-ra befejezett Szeretetház a legjelentősebb.

A Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza és menedékháza

XIV. Amerikai út 57.

1906–1911
Építész: Lajta Béla

Az épület három lépcsőháza közül az északi a férfi, a déli a női szárny négy-négy, tizenegy fős kórtermét szolgálta ki, a főlépcsőház körül a fizetőbetegek egy- és kétágyas szobái kaptak helyet. Két-két kórteremhez egy nappali tartózkodó és egy fedett levegőztető-loggia tartozott. Az épület innovatív alaprajzi megoldása volt a lépcsőházaknak a főhomlokzati oldalon való elhelyezése — az épület tömegéből kiugró, toronyszerűen felmagasodó s a magyar népi építészet által inspirált tetőformával lezárt épületrészek hatásosan tagolják a hatalmas épület hosszan elnyúló tömegét.

Az épület első, 1908. évi homlokzattervei a szigorú szimmetriától eltekintve egyértelműen a finn nemzeti romantikus építészet, közelebbről a helsinki Finn Nemzeti Múzeum hatásáról árulkodtak. Eliel Saarinennek és társainak művei az 1910 körüli magyar építészet egyik fontos igazodási pontját jelentették — e tendenciával monumentális léptékben először a Szeretetház tervein találkozhatunk. A Szeretetház eredeti, igen gazdag, a magyar népművészeti eredetű ornamenseket zsidó szimbólumokkal vegyítő külső és belső dekorációjának csak töredékei maradtak fenn.

 

Lajta Béla (1873–1920)
Lajta Béla 1895-ben szerzett építészi oklevelet a budapesti Műegyetemen. 1896–1901 között beutazta Nyugat- és Dél-Európa városait; Berlinben és Londonban hosszabb ideig tartózkodott, s a kortárs építészet jelentős alkotóival is kapcsolatba került. 1901-ben nyitott építészirodát Budapesten; a mesterének tekintett Lechner Ödönnel 1902 és 1904 között több közös művet is alkottak itt. 1905-től kezdve Lajta az építészetben saját útját kezdte járni, amelyet a racionális alaprajzszervezéssel ötvözött monumentális formaképzés, az ornamentika iránti nem lankadó vonzódás, s főként a folytonos kísérletezés jellemzett. Érett műveinek többségét Lajta a pesti zsidó felekezeti intézmények, saját rokonsága, illetve a fővárosi városvezetés megrendelésére alkotta. Életművének középületeivel, bérházaival egyenértékű részét képezi harmincon felüli funerális alkotása, e temetői emlékek között egyaránt akad egyszerű sírsztélé és monumentális mauzóleum.

A főoldalra A projektről Közreműködő intézmények Szentpétervár építészete


Copyright © Szentpétervári Levéltári Bizottság, 2018.
Anyagok másolásakor a forrásra mutató hivatkozás szükséges.