Az Ausztria és Magyarország között 1867-ben megkötött kiegyezéssel új politikai korszak köszöntött be az országban, amely jelentős építészeti fellendülést eredményezett. A budapesti városfejlesztés célja „Kelet Párizsának” kiépítése volt. A századvég három évtizede a budapesti historizmus virágkora, amely egész Európában egyedülálló alkotásokat eredményezett. A századvégen a felújított történeti stílusok szélesebb skálája jelent meg, az egyes épületeken is gyakoribbá vált a különböző stíluselemek keveredése. A történeti formák pontos alkalmazásánál fontosabbá vált a hatásos, mozgalmas megformálás.

 

Budapest népessége a XX. század első évtizedére megközelítette az egymilliót. A polgárság egy része eltávolodott a történelmi stílusokat idéző formáktól, újat, korszerűt keresett, és ennek érdekében különböző inspirációs források felé fordult az orientalizmustól a francia szimbolizmuson át a népi kultúráig. Az új művészet, az аrt nouveau Közép- és Kelet-Európában szecesszió néven terjedt el. A magyarországi szecesszióban életmódreform, technológiai vívmányok és új típusú térkompozíciók találkoztak a természetkultusszal, a szociális érzékenységgel és nem utolsósorban az önkormányzatiság eszméjével.

 

Az 1920-as évek budapesti építészete változatos képet mutat, széttartó tendenciák jellemzik. A szecessziós, a modern felé mutató és a népi művészetre építeni akaró stílustörekvések egyikének sem lett jelentős folytatása. Az 1920-as éveket leginkább a történeti stílusok felelevenítése jellemezte, de a visszafogott ornamentikára és az art deco stílusú díszítésre is számos példát találunk. A nemzetközi modern építészetet a húszas-harmincas évek fordulóján villák és családi házak képviselték. A középületek sorában az 1930-as évek elején néhány modern szellemben tervezett templom jelezte a megújulást.

A főoldalra A projektről Közreműködő intézmények Szentpétervár építészete


Copyright © Szentpétervári Levéltári Bizottság, 2018.
Anyagok másolásakor a forrásra mutató hivatkozás szükséges.